HTML

Ok-okozat egyik perspektívája a zsidó-magyar viszonyban

2012.12.30. 18:14 csontos83

Valóban. Mit követtek el a magyarok a zsidókkal szemben, ha fenntartjuk és elvárhatónak tartjuk annak a kérdésre való válasz adásának a teljesítését, hogy a zsidók mit követtek el a magyarokkal szemben, akkor talán a magyar is megengedőbben ítélné meg az elődei által, a zsidók felé irányuló elítélhető tettek kérdését. Tehát 19. sz. végi antiszemitizmus, tegyük fel, nagy részben alaptalan volt. Horthy nem volt képes megvédeni őket. Igazából több pontba nem tudnám szedni, de ez is elég lehet. Na már most, ha feltételezem, hogy az önmagukat közösségként ebben az esetben semmiképpen meghatározni nem akaró zsidóság angyali képződmény, és mi magyarok indokolatlanul ütöttük, irtottuk, vágtuk őket 150 évig, akkor mi jogosan tartunk előttünk bűnbánatot. De ha figyelembe vesszük, hogy a zsidóságukat adott esetben megtagadók az alma materből kiszabadulva nem tudták kiverni a fejükből a Talmud tanításait, és hogy azóta legyen jobb vagy akár baloldali a zsidó, valahogy mindig nemzetellenes és fő törekvése Izrael védelme, akkor valamilyen szinten ők is álljanak már elő valamiféle önvizsgálatot jelző, nácikat megnyugtató mea culpával.

Szólj hozzá!

Pike Pokla

2012.12.30. 18:14 csontos83

B-listázás, internálás, akasztás, körömletépés, agyonverés. Természetesen mind sokkal kevésbé bűnös tevékenység, mint a Holokauszt (aminek üzenete, hogy rövid ideig bűnözni nagyobb bűn, mint hosszabb ideig – logikus), talán azért, mert abban a független sajtóban, amelyik mindig a nemzeti értékek ellen ágál, erről nem beszélnek. Mondhatni a valódit mondja, de nem az igazat. Kezdve az rtl klubtól az m1-ig bezárva. Ugye, Milla, Egymillióan a sajtószabadságért. Ha az emberek csak a Holokausztról tudnak, akkor miféle fasizmus érvényesül a sajtóban? Akkor milyen létjogosultsága van az Egymillióan a Sajtószabadságért Mozgalomnak és ebből következően az Együtt 2014-nek? Nyílvánvaló hazugságokból épült, mert az eddig is a baloldali érdekeket kiszolgáló sajtó csak a Holokauszt létéről beszélt. Minden Fidesz-ellenesnek sokkal fontosabb a Holokauszt, mint a saját népének áldozatai. Sokkal fontosabb, hogy a zsidókat ne listázzák, mint hogy izraeli-magyar kettős állampolgárokat listázzanak. És ezt is miért gondolják? Mert a ”jobboldalra húzó sajtó” mindenkinek a zsidók védelmében mossa az agyát. Nem igaz, hogy származás alapján nincsenek különbségek. Minden népcsoport tud civilizált és primitív lenni. Csak a jelenben nem biztos, hogy mindenki ugyan olyan. Ha a négerek kapnának időt, ők is felfejlődhetnének. De pont a zsidók ezt nem engedték. Genetikában annyiban van különbség, hogy ez felsőrendű vagy alsórendű, hogy egy, ahogy a homo ergaster is alsóbbrendű volt a mai embernél, úgy egy néger is fel tudna fejlődni. A fehérek között több a degenerált, mert több az okosabb, és többen is vannak, az amerikai filmekben ezt ki is domborítják és bizony több elmebeteg fehér bőrű van, mert a fehér bőrű differenciáltabban képes gondolkodni. Tehát ezek nem végleges dolgok, mint ahogy a viselkedésünkkel, neveltetésünkkel tudjuk szabályozni a génjeinket. A fehér ember nem okosabb, hanem szerencsésebb. És azt meg el kell ismerni, hogy a néger alsóbbrendű, amennyiben egy hülyét lenéz egy okos ember. Amennyiben ezt nem szabad, annyiban nem alsóbbrendű. De hát a zsidó elit is az emberek egymás ellen fordításával nyeri a pénzét. Bizonyos rétegben a hülyét alázzák meg, másik rétegben meg az intelligenset. És ebben azzal védekeznek, hogy elhitetik az emberekkel, hogy a négerek intelligenciája a fehér emberével egyenrangú. Ebben legbelül senki nem hisz, csak magára erőlteti az igyekezetet, hogy ezt elfedje. Minden ilyen emberben létezik egy küldetéstudat, hogy a mindennapi érintkezésben törlesszen a néger embernek a fehér emberek felette való zsarnokoskodása miatt. De mivel Magyarország gyarmat – mással nem lehet magyarázni, hogy egy, a rabszolgaságból semmi hasznot nem élvező ország miért tiszteli túl a négereket. Mint egy rabszolgatartó nemzet, olyan bűnbánattal viszonyulunk hozzájuk. Miért nem tudunk egészségesen? Miért nézzük le a németet jobban, mint a négert? És elérkeztünk oda, hogy vannak a szerencsés, gazdag, fejlett országok, akik valóban csak szerencsések. Mert fejlettebbek lennének? Nem hiszem. Volt kiválóan működő alkotmányunk, kultúránk, íróink. De tény, hogy ezt a harácsoló ideológiát nem nekünk találták ki. Társadalmunk történelmi tapasztalatai ellenére naiv ehhez. Látjuk, mennyi buta ember vált a rabjává. Mi nem a gyengék eltaposásában vagyunk erősek, és sok szánalmas magyar ember mégis kitartóan próbálkozik ezzel, nem abban, hogy ingyen munkaerővel szellemi alultápláltként a világ uraivá nyilvánítsuk magunkat a tolerancia és nyíltság (itt csak a rabszolgamunkából szerzett pénz teremt nyitott kapukat) jegyében. Ezért vagyunk sikertelenek. De nem ide hozták a négereket, így egy kevésbé jó alkotmányból, kultúrából, írókból, jobb érdekérvényesítés mentén, jobban érvényesülő irányzatok születtek. Holott tudjuk, a börtönök tele vannak négerekkel és cigányokkal. A tudósok között elhanyagolható ezrelék a néger, cigány. Akkor miről beszélünk egy olyan zsidó ideológiában élve, ahol a másikat meg kell alázni? Ha a négert és a cigányt támogatjuk, nem az erőszakot támogatjuk? Nem azt, hogy az okos embereket elnyomják, és végül ne legyen gondolkodni tudó ember? És mindez az esztelen toleranciának köszönhető. A zsidók, négerek, cigányok felé zsidók a minket átverő gazdáik. Ahogy a gengszterfőnök is szokta, megfenyíti a sajátjait, úgy ahogy a zsidó rabszolgakereskedő megkorbácsolta a rabszolgát, most meg pajzsként használja. Mi ez a közvélemény ledorongolása a négerek felé a sajtó által? Kitől van rettegni valója a szólás szabadságának? Talán nem az Egymillióan a Sajtószabadságért-tól? Nem azok a józan szavak, hogy nem vagyunk egyenrangúak? A szólásszabadság azt jelenti, hogy egyenrangúak vagyunk? Miért is kell óvakodni ettől a szótól (egyenrangú), ha világosan beszélünk? Miért is a rasszizmus jelenti a sötétséget, ha tudjuk, hogy a többi rassz butább (természetesen nem minden egyes tagja butább a legbutább fehérnél is, hanem kevesebb okos van, mint a fehéreknél)? Nem végérvényesen, de jelen pillanatban. Az Egymillióan a Sajtószabadságért lényege, hogy álljunk az élére annak a mozgalomnak, ami ellenünk (tehát az elit kiszolgálói ellen) irányulna, és ezzel fékezzük meg, mert valójában mindenki láthatja, hogy a kultúrcenzúra, az a baloldali Egymillióan a Sajtószabadságért ízlését követi és nem a jobb oldalét. És a mai, egyszerű világunkban egyre több fehér ember tűnik őrültnek. Az amerikai filmekben a fehérek a nyápic, pojáca, gyáva bénák és a négerek a normális, józan, tiszteletre méltó jófejek. Minél inkább érvényesül a primitív néger-, és cigány-imádat, annyival érthetetlenebbnek és őrültebbnek tűnnek a régen még okosnak számító emberek (akit ma már önmagukat nevetségessé tevő, gerinctelen és jellemtelen embernek ábrázolnak, így veszik el minden embernek a kedvét a tudástól és annak hirdetésétől, persze nem az egyetemi diploma által szakbarbároknak nyújtott zsíros álláshelyektől), és annyival jobban kerülnek partvonalon kívülre, ez egy, a felvilágosodást idéző változás, csak ellenkező előjellel, annyival jobban diszkriminálják őket. Ez volt az egyik céljuk a hülyeség központba állításával. A még értelmes értelmiség elhallgattatásával. Önálló gondolatoktól vezérelve, önmaguk meghurcoltatásának kockáztatásával, valamint azzal, hogy minden karakán értelmiségi veszélyes, ez által fordulhatott elő, hogy a népet képviselő politikusok, a magánszektor ellenében képtelenek határozottan kiállni, meghunyászkodnak. Ma karakán csak a néger bűnöző lehet. Az nekik ilyen alap viselkedésük, el kell fogadnunk. De ha egy fehér karakán, az már egyből hitler. Azzal, hogy divattá, kiváltsággá tették a néger kultúra imádatát, e miatt nehéz lesz leszokni a tévútról. Akik a négerekkel dicsekednek, nem a négereket szeretik, csak az agymosásnak dőlnek be. Kevesebb eszük van, és nem kevésbé nem rasszistábbak. Mint ahogy sok zsidó is azért támogatja a cionista zsidókat, mert buta. Én nem érzek kényszert, hogy a gonosz magyarokat támogassam 'jó magyarként', így nem is tudnak át verni. Én tudom, hogy a gonoszságot utasítom el, nem rasszokat, mint ahogy nem tudja magáról ezt egy zsidó, aki ezzel dicsekszik, de még is védi a gonosz zsidókat. Én nem félek, hogy ha a gonosz magyarokat bántják, akkor engem is bántanak, mert én kinyílvánítottam, hogy nem támogatom őket. A zsidók sosem határolódtak el a gonosz zsidóktól, ezért cinkossá váltak, de még a legnagyobb esélyük nekik van meg menekülni, ha végre tettek alapján és nem rassz alapján döntenének. Hisz nekik, mert elhitették vele, ha feladja a cionista zsidókat, a kis zsidót is megölik, mert a cionista zsidók azért nem tisztázzák a származásukat, hogy minden zsidóval elvitessék a balhét. Ugyanakkor nem volt egy kicsit gyanús a felháborodás Gyöngyössy kijelentése után? És igen, létezik magyar karakterológia. Ezen lehet nevetni. Lehet komolytalan, áthidalható gondnak tartani. Lehet alkalmatlanságnak is. Nem gyanús, hogy annak a magyar pártnak, amelyik izraeli zászlóval jelent meg a parlamenti beiktatásán, izraeli állampolgár a kampányfőnöke? És hogy annak az izraeli szervezetnek dolgozik, amelyik csak annak a fejében nyújt segítséget, ha az a párt Izrael érdekeit képviseli? Ez nem kitaláció. Tény, hogy ron werber egy ilyen cégnek dolgozik, és izraeli állampolgár. Most akkor Izrael érdekeit képviselő kormányt akarunk Magyarország élén? Magyarország kormányát az az MSZP vezesse, aki a pofánkba röhögve izraeli kitűzőkkel jelent meg a parlamenti avatásán? Nem kellene eltűntetni az ilyen politikusokat, akik ilyenre képesek? Illetve azt a mozgalmat, amelyik egy ilyennel képes szövetségre lépni? Ezt csak azért mondom, mert ti, választók tudatosan izraeli fennhatóság alá vonjátok az országot. Izrael fennhatósága, valamint Magyarország függetlenségének elvesztése kisebb áldozat, mint a Fidesz újabb négy évig? Ezt csak a feleslegesen túlhiszterizált közbeszédnek hívő tarthatja fontosabbnak. És ezt annak fényében, hogy ron werber az izraeli ellenzék legerősebb pártjának az egyik vezetője, akik várhatóan kormányra kerülnek. Nem lehet, hogy ron werberék pénzelik azt, hogy a facebookon megjelenhessenek olyan hirdetések, amik arról szólnak, hogy Orbán még Gyurcsánynál is rosszabb? Én nem az alapján fogok ítélni, hogy a pénztárcám mennyire vastag. Ugyanis csak egy fogyatékos hihet abban, hogy minden azonnal helyre hozható illetve abban, hogy a Fidesz irányítja ezt az érzésünket, mivel tudom, hogy a Fidesz választást akar nyerni és ezt úgy érheti el, ha pénzt tesz a pénztárcánkba. Ugyanis az én hazaszeretetem nem megvehető, én tudom, hogy a pénzt nem varázsolják, hanem tudom, hogy a nemzetközi befektetők tőzsdei manipulációi szabályozzák, és ez ellen kéne felvonulni, nem a kormány ellen. Miért is nem a Budapesti Értéktőzsde vagy a Magyar Nemzeti Bank elé vonultak? Azért, mert ezek a diákok is ott akarnak kurva sok pénzt keresni, kereskedni, hiteleket osztani, tehát nem az igazság érdekli őket, hanem hogy a szegények pénzén érték teremtése nélkül a nemzetközi pénztőke szolgálatába álljanak. Látni kell, hogy az egyik nagy főbűn, a liberalizmus egyik fő tétele, hogy egy nemzeti közösség árt a többi nemzeti közösségnek. Ez egy olyan ordas hazugság, aminek elterjesztését büntetni kéne. Emberiség-ellenes izgatás, mert az emberiség másként nem képes élni, csak nemzeti közösségekben. Ha felbomlik egy család, ahogy egy nemzet, a tagjai elkallódnak és a továbbéléshez fontos önismeret is eltűnik, amik nélkül nem lehetnek célok, hisz ha állandóan nem tudom megvalósítani a céljaimat, akkor boldogtalan leszek. Töredékfaji politika zajlik Magyarországon. Nem az a kérdés, hogy ki fajilag ősmagyar, hanem hogy ki ellenséges annyira a nemzetével szemben, mint egy cionista zsidó. Ciklon-b helyett használjuk gyakrabban a b-listázás kifejezést, lágerek helyett az internálás szót, zsidótörvények helyett az osztályharc szót, numerus clausus helyett a kulák szót, lámpaernyők helyett a körömletépés szót, gázkamra helyett az akasztás és az agyonverés szót.

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása